John Green: The Fault in Our Stars - Csillagainkban a hiba

Már nagyon rég nem írtam ide, mert nem volt ihletem valami nagyot alkotni, és mostanában nem is olvasok sokat, mert a mindenféle fényes, világító dolgok könnyen elvonják a figyelmem, de erről szerettem volna egy kicsit bővebben írni, bár nem is igazán a könyvvel, hanem a történettel való történetemről.

Miért kezdtem el olvasni? Nem is tudom, hogy mikor hallottam erről a könyvről először. Valószínűleg 2014 eleje lehetett. Nagyon kíváncsi voltam rá, meg a filmre is, és így leszedtem a valahonnan nagyon pocsék minőségben, hogy még a film előtt el tudjam olvasni, de mintha a fejezetek végei hiányoztak volna belőle, úgyhogy végül feladtam, és megrendeltem bookdepóról, de szerintem ezt már csak a film megnézése után tettem meg. Ez volt az egyetlen mozifilm, amire tényleg hajlandó voltam egyedül is elmenni, mert senkit nem érdekelt, akit ismertem, és jól meg is szívtam a jeggyel, mert azt hiszem épp nem volt nálam diák, mert az az új őrület, hogy beszedik miután elballagsz, a moziba meg a papírt nem fogadták el. Az utolsó héten mentem, amikor játszották, de nagyon megérte. Már a könyvben is imádtam Hazel szarkazmusát és Gus meg Isaac karakterét, a film pedig kivételesen egy remek adaptáció volt.Nem csak hű az alapanyaghoz, de filmként is megállta a helyét. Ahogy most olvastam a könyvet, még mindig visszaköszöntek szinte kivétel nélkül a filmbeli jelenetek, és sorok vagy bekezdések, pedig csak akkor egyszer néztem meg. John Green más könyveire valahogy nem vagyok kíváncsi, de tudtam, hogy ez tetszeni fog. Azóta is kint van a plakátja a falon. Szerintem ez az egyetlen olyan plakát, ami nem akciófilmet reklámoz. 

Amióta csak megvan a könyv tudtam, hogy valamikor ősszel szeretném elolvasni. Biztos mindenki találkozott már a tipikus magazinos elképzeléssel, hogy az ősz az a hónap, amikor az ember teát kortyolgatva ül otthon a kanapén egy vékony takaróval és olvas. De aztán mindig rá kell jönnöm, hogy az iskola miatt ez nem nagyon kivitelezhető. Meg hát nincs is igazán kanapénk. Egy kicsit talán emiatt is lehet, hogy két ősz is eltelt, mióta megvan a könyv, és mégsem került sor rá. Mindenképpen el akartam olvasni, akkor is, ha már tudtam a végét. Most, ahogy konmarisan selejteztem a könyveimet (vagyis csak azt tartod meg, ami örömet okoz), újra a kezembe került, és tudtam, hogy meg fogok válni tőle, de előtte még szeretném elolvasni, úgyhogy végre valahára elhatároztam, hogy az őszi szünetben most már nekiállok, és kivégzem.

Történet: Röviden: Hazel Grace végső stádiumban levő rákos beteg, aki a támogató csoportban egy nap megismerkedik a helyes és intelligens Augustus Waters-szel. (Maga a könyv sokkal kevésbé nyálas, és sokkal viccesebb, mint amit ez alapján a mondat alapján képzelne az ember.)

Mivel már láttam a filmet, tudtam, hogy miről szól, és hogy mi fog történni, tudtam, hogy egyszer sírni fogok, másszor nevetni, és így is lett. Imádtam Hazel narratíváját, és a kapcsolatát Gusszal. Soha nem akarom teljesen megérteni, hogy min mentek keresztül, és remélem nem is fogom, de érdekes volt megint egy tőlem teljesen különböző életű ember szemén keresztül látni a világot. 

Ami nagy meglepetés volt nekem, az talán az, hogy bármennyire is vagyok általában könyvpárti, itt a pont szerintem a filmnek jár. Ebben valószínűleg annak is szerepe van, hogy ott ismertem meg először a teljes történetet, és hogy tényleg emlékeim szerint szinte szóról szóra követi a könyvet, de ha választanom kéne, hogy melyik a jobb, a döntés számomra egyértelmű. Ráadásul Hazel nekem Shailene Woodley és pont. Augustus meg a többiek nem a színészek képében jelentek meg a fejemben, de ő nagyon.

Mindent összevetve, én tudtam, hogy egyszer nekem ezt el kell olvasnom, és most meg is tettem, aminek nagyon örülök. Imádom a történetet, és ha valaki még nem találkozott volna vele, én nagyon ajánlom a filmet is. 

+info: nekem a filmes kiadás van meg angolul, és a közepébe került egy pár lap színes fényképekkel a filmből, ami nagyon tetszett :)

+info2: Igen, az olvasással elég nyilvánvalóvá vált, hogy a történet nem igazán valósághű egyes helyeken, de mivel a többi helyen az, ezért ez számomra csak észrevétel marad, és nem bírálat. 

Harry Potter and the Philosopher's Stone - Harry Potter és a bölcsek köve

Na, hol is kezdjem?
Magyarul már legalább 3x olvastam ezt a könyvet. Hogy honnan tudom? Onnan, hogy emlékszem, mennyire megdöbbentő volt a második olvasásnál szembesülni azzal, hogy még csak nem is rémlett Harry és Malfoy találkozása a Roxfort előtt. Az azt követő olvasásnál meg már emlékeztem arra, hogy nem emlékeztem... Értitek, na. Ami meglepett, hogy már másodikosként olvasnom kellett a könyvet, mert az első filmet a moziban láttuk (mint azután az összes többit is), de erről majd később.
Az is biztos, hogy a letehetetlen kategória volt, mert emlékszem, ahogy a küszöbön olvasok az előszoba fényében lámpaoltás után. Aztán ha anya arrajárt visszamentem az ágyamba, majd a veszély elmúltával gyakran tovább olvastam. Nem hiszem, hogy sokáig tartott volna a könyv :).
Na de akkor térjünk is rá a könyvre, aminek kezdetén Harry Potter még mit sem tud arról, hogy vajon ki küldözgethet neki olyan kitartóan leveleket azon a bizonyos nyáron, amikor ő éppen a 11-et tölti be. Aztán persze mindenre (?) fényderül. Harry Potter ugyanis varázsló, és a villám alakú sebhely a homlokán nem egy autóbalesetből származik, mint ahogy azt nagynénje és nagybátyja mondta, hanem egy nagyerejű, gonosz átoktól, amit a világ leggonoszabb varázslója mondott ki rá, amikor ő még csak 1 éves volt. Harry pedig varázsló lévén felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába, ahol aztán kezdetét veszi az igazi kaland.
Jó volt újra visszatérni Rowling varázsvilágába. Én is szeretnék olyan iskolába járni, mint a Roxfort.
Ahogy olvastam a könyvet sorra villantak be az emlékképek a magyar fordításból és a filmből is, így egész szép kis kavalkád kerekedett a fejemben. Közben megint találtam pár jelenetet és információt, amire nem számítottam volna. Ilyen volt Mógus és Piton beszélgetése a Rengetegben, valamint az a tény is, hogy Petúnia néni és Dudley eredetileg szőkék. Ami nagyon tetszett, az a világ, a humor és az a tény, hogy bármennyire is tudtam, hogy mi fog történni, egyszerűen nem tudtam nem izgulni miközben a olvastam.
Az angol nyelvezet szerintem egyszerű, főleg ha valaki már olvasta a könyvet magyarul, és tudja, mely szavak tartoznak a varázsvilághoz.
A kedvenc idézetem a 10. fejezet végén található:

There are some things you can't share without ending up liking each other, and knocking out a twelve-foot mountain troll is one of them.

Avagy magyarul:

Vannak helyzetek, amelyekben az ember akarva-akaratlan is megkedveli a másikat. Egy négyméteres hegyi trollal szembenézni - nos, ez pontosan ilyen helyzet. (Tóth Tamás Boldizsár ford. Animus, 2000)

:)
Van még egy idézet, ami nagyon tetszett. Ez egy kicsit hosszabb, és inkább csak szubjektíven értékelhető:

Hermione, however, had more on her mind than the Philosopher's Stone. She had started drawing up revision timetables and colour-coding all her notes. Harry and Ron wouldn't have minded, but she kept nagging them  to do the same.
'Hermione, the exams are ages away.'
'Ten weeks,' Hermione snapped. 'That's not ages, that's like a second to Nicholas Flamel.'
'But we're not six houndred years old,' Ron reminded her. 'Anyway, what are you revising for, you already know it all.'
'What am I revising for? Are you mad? You realise we need to pass these exams to get into second year? They're very important, I should have started studying a month ago, I don't know what's got into me...'

Mielőtt még bővebben belemennék miért is áll itt ez az idézet, itt a hivatalos magyar fordítás ugyanonnan:

A fiúkkal ellentétben Hermionének nem csak a bölsek kövén járt az esze. Pontos ismétlési tervet készített, és kidekorálta a jegyzeteit jelölőfilccel. Ez még nem is lett volna baj, de ragaszkodott hozzá, hogy Harry és Ron is kövessék a példáját.
- Nyugalom, Hermione, a vizsgákig még rengeteg idő van hátra.
- Csak tíz hét - rázta  a fejét a lány. - Az nem olyan rengeteg idő. Nicholas Flamelnek például csak perceknek tűnik.
- De mi nem vagyunk hatszáz évesek - vetette ellen Ron. - Különben is, neked fölösleges ismételni, úgyis mindent tudsz.
- Fölösleges!? Te nem vagy eszednél! Ezek nagyon fontos vizsgák! Ha megbukunk, nem mehetünk másodikba! Már egy hónapja el kellett volna kezdenem a tanulást, nem is tudom, mi ütött belém...

Azért szeretem ezt az idézetet (egyébként a tizennegyedik fejezet elejéről van), mert ez tökéletesen és pontosan olyan, mint amilyen én mindig is lenni szerettem volna. Kíváncsi, kötelességtudó és eltökélt, emellett rendkívül okos. Bármit is akartam kezdeni az életemmel - már volt jó pár variáció, de most úgy érzem megtaláltam mit szeretnék TÉNYLEG csinálni, de ez más téma - ezek a tulajdonságok mindig kellettek hozzá, csak éppen van egy baromi nagy akadályozó tényező. A lustaságom. Hát igen, ezen még valahogy át kell küzdenem magam, de ettől függetlenül nekem mindig is tetszettek az okos, széles látókörrel rendelkező emberek, Hermione Granger pedig ilyen. Főleg a könyv végére. Azt hiszem ő az egyetlen olyan szereplő, akit olyannak filmesítettek meg, mint amilyennek én képzeltem. Pontosabban, akinél ez a két kép teljesen összeolvadt olvasás kközben is.



Harry karakterére nekem örökké rá fogja nyomni a bélyegét az ötödik könyv eleje, de ez más téma. Itt még szimpatikus. A kedvenc jeleneteim azok voltak, amikor kviddicsezik. Meg ahogy kikombinálják a megfejtést. Na ő például teljesen másképp él a fejemben még mindig mint Daniel Radcliffe, pedig elég sokszor láttam a filmeket ahhoz, hogy hatással legyenek rám.

Ami Ront illeti, őt egyszerűen nem lehet nem szeretni. Fura, hogy ha jelzőt kéne találni rá, én olyan kis semmilyennek mondanám, közben jól ki voltak egyenlítve a viszonyok a bonyodalom megoldásában. Mindenki kivette a részét. Ráadásul kedvelem is, csak épp nem tudom, hogy miért. Az ő filmbeli karaktere kb félig megfelel a fejemben levőnek.

Hagridra én nem emlékeztem, hogy ennyire tájszólásban beszélt volna... Most beleolvastam a magyar verzióba. Ott nem beszélt azzal. Akkor nem én kattantam meg, viszont ez egy kicsit más színt visz a dologba.
 Ettől függetlenül természetesen őt is szeretjük :) Mert kedves és mindig csak jót akar, akármennyire, nos... furán is sülnek el néha a dolgai. :) A filmben nagyon jól el lett találva.



Malfoy útálatos az első perctől kezdve. Apuci elkényeztetett pici fia. No comment. Azt hiszem a filmes megfelelője tökéletesre sikerült.

Dumbledore itt még nem sok vizet zavar. Csak a végén jelenik meg, de ő is nagy kedvenc természetesen a maga kellemes, bölcs módján. (Amúgy a Roxfort indulóját csak ezegyszer éneklik el, vagy nekem lyukas a memóriám?)

Aztán még itt van McGalagony professzor. A tanárok közül nekem ő az abszolút kedvenc. Szigorú, és követel rendesen, de mindezek mellett igazságos is, és senki nem állíthatja róla, hogy kivételezne bárkivel is. (Na jó, talán azt az egy esetet leszámítva, de akkor teljesen jogos volt a dolog. ;)) Azt hiszem, ilyen az ideális tanár.

És akkor ejtsünk szót a sötét varázslatok kivédése tanárról is, aki, valljuk be, egy kissé szánalmas. Ráadásul rendkívül manipulálható is. És sunyi. De mivel ez egy mese, megkapja a méltó büntetését. (Hehe.)
A végére hagytam drága egyetlen Pitonunkat, akit én a hetedik kötetben kegyetlenül megkedveltem. Na nála valahogy a filmbeli énje jobban bejött, mint a regénybeli, - őt is egy kicsit másképp képzeltem el, de - Alan Rickman úgy tud nézni...  (sztárfotó)

Az olvasás után szinte rögtön megnéztem a filmet is, (mivel itthon csak úgy találtam meg és lusta voltam,) magyarul. Ehhez is van egy történetem. Mint már említettem, én moziban láttam ezt a filmet, miután a könyvet elolvastam. Azt hiszem, talán karácsonykor néztük meg. Szerintem ez volt az első olyan film, ami előtt olvastam a könyvet is, ráadásul hét éves fejjel. Hogy az mekkora trauma volt! Na nem azért, mert olyan félelmetes lett volna, hanem mert egyszerűen nem bírtam felfogni, hogy ha egyszer le van írva, hogy hagyhatták ki Piton csapdáját a filmből. Hogy én mennyire fel voltam azon háborodva! :D
Persze azért így több mint tíz évvel később, szerintem ez egy jó film olyan szempontból, hogy az alaphangulat megvolt és a kulcsfontosságú történéseket, mégha kicsit sűrítve is, de szinte mind belerakták. És a magyar hangokat is nagyon eltalálták. Meg Neville-t is :D
Apropó, láttátok már ezt a DVD tokot? *.*:

Harry Potter - ezúttal angolul

Ki ne hallott volna a varázsló fiúról, akinek villám alakú sebhely díszíti a homlokát?

Azt hiszem mondhatom, hogy a Harry Potterrel nőttem fel. Gyerekként imádtam a sorozatot, és én is vártam a Roxfortos behívólevelet, mert bár biztos nem létezik, de mi van ha mégis... 

Emlékszem azon a nyáron, amikor az utolsó könyv megjelent újraolvastam a sorozatot, és mivel éppen az ötödik könyvnél tartottam, amikor Németországba mentünk nyaralni egy hétre, kétszer is sikerült kiolvasnom :) Arra is emlékszem, hogy láttam Németországban a hetedik rész angol verzióját és már alig vártam, hogy a kezembe foghassam magyarul. Igazából angolul is örültem volna neki, de amikor beleolvastam világossá vált számomra, hogy bár minden elismerésem a fordítóé, - aki tényleg zseniálisan... hát azt nem mondanám, hogy magyarította a dolgokat, mert pl a Perselus nem igazán magyar, hogy egy ismertebb példát említsek, de értitek mire gondolok,  - én bizony nem tudtam megállapítani, hogy melyik névnek mi a magyar megfelelője. Így pedig nem igazán lett volna értelme a dolognak. Aztán féléves csúszással itthon is megjelent végre a regény, és szinte ölre mentünk anyával (mint ahogy az azt megelőző két résznél is), hogy melyikünk olvassa hamarabb, mert ő szerette volna tudni, hogy én mit olvasok...

Sajnos az utolsó rész megjelenése óta nem igazán olvasgattam a regényeket, valahogy mindig volt más dolgom, így azt a részt szerintem csak egyszer sikerült elolvasnom, pedig már régóta tervben volt az újraolvasás.

Aztán megláttam az egyik barátnőmnél a Harry Potter és a filozófia c. könyvet (amit ezúton is ajánlok mindenkinek, aki szeret elgondolkozni bizonyos dolgokon, mint például az élet a halál után, ha valami a fejünkben történik az mennyire valóságos, a feminizmus kérdéséről és még sorolhatnám. A könyv nagyon jó kiindulópont lehet ezekhez, és ha kedvet kapunk hozzá, bőséges forrásanyaggal is ellát). Aztán megláttam a Libriben a Bloomsbury 2010-es angol Harry Potter kiadását, és már biztos voltam benne, hogy valahogy megoldom, hogy angolul elolvassam ezt a sorozatot. Aztán megtaláltam a könyvtárban az első részt és belevágtam. Az első részen már túl vagyok, sőt a második résznek is már a felénél járok, és szeretnék magamnak emlékeztetőül írni róluk, úgyhogy a következő bejegyzések erről fognak szólni.

Addig is a Bloomsbury borítóján felbuzdulva kicsit kutattam a neten a Harry Potter borítók után, és nézzétek milyen gyöngyszemeket találtam:

Én ezeket látom a leggyakrabban, és a hetedik rész is így jelent meg először (vagy legalábbis Németországon és Magyarországon én ezt a verziót láttam). Őszintén szólva nekem ezek nem igazán tetszenek, habár a lényeget mindenképpen megragadják (, legalábbis a 3., 5. és 6. részben.) Talán a hatodik borítója tetszik a legjobban.

Aztán itt vannak még a magyar borítók angolul : 

(Valaki esetleg meg tudná mondani, hogy miért lett Sorcerer's Stone a Philosopher's Stone-ból?)

Én most komolyan elgondolkoztam rajta, hogy a borítókat szeretem-e vagy inkább a könyveket (mármint hogy azért nem zavar, hogy ilyen a HP könyvek magyar borítója,  - mert általában nem igazán vagyok oda az ilyen dolgokért - mert amikor kb hétévesen először kezdtem bele, akkor ez még baromira nem érdekelt), és arra jutottam, hogy bár vannak köztük jól sikerültek - itt is az 5. és a 6. rész lett a legjobb szerintem - azért nem ezek lesznek a kedvenceim ha a borítók közül kell választanom, de mindenképpen a szívemhez nőttek. :)

Találtam egy igen tetszetős holland kiadást is:

 Ez azt hiszem az egyszerű, de nagyszerű kategória. Mondjuk az elsőn a felhőket nem egészen értem, de mindegy.

Pedig már kezdtek megtetszeni a német borítók (más könyveknél. Általában nagyon eltérnek az eredetitől és nagyon szép kivitelezésűek), de ez (fentebb) nekem nem jön be. Nem túl szimpi az a fiú a borítón...

Ez viszont már annál inkább:  

Mondjuk inkább csak esztétikailag mint tartalmilag. Úgy csak az 1., 6. és 7. tetszik. A Hatodik a legjobban. Mondjuk a 7. is eléggé el van találva az őzsutával... De hogy a 2.-nál a kígyó akart a baziliszkusz lenni? A negyediknél meg az a gyík a sárkány? Az ötödiken szereplő sasról már ne is beszéljünk. Gondolom a vöröses tónus főnixxé (van ilyen szó? És ha igen, akkor így írják?) akarta tenni. Vagy én értek nagyon félre valamit?

Itt egy másik angolnyelvű kiadás:

Na ez nekem nagyon tetszik. És itt is a 6. a kedvencem, de a 3. is nagyon jó.

Most pedig jöjjön két francia kiadás:

Ez sem tetszik annyira. Talán még a 7. rész elmegy. Viszont itt is a lényeg van ábrázolva (mondjuk a negyedik rész úgy néz ki mintha sárkányokat eregetnének...)

Ezek a 2011-es kiadások viszont...:

 A kedvenceim a 2., a 6. és a 7. Szerintem mindegyik borító illik a benne rejlő történethez.

Most pedig jöjjön a tömör gyönyör dánul, idei, 2012-es kiadásban:

Ráadásul (itt ugyan szerintem nem kivehető, de higyjétek el nekem,) a háttérben azok a sárga csíkocskák kicsi villámok. Azt hiszem ez a kiadás viszi a prímet eddig.

És most (dobpergés) a borítók, amik miatt ez a post megszületett:

Nem is tudnám megmondani, hogy pontosan mi fogott meg bennük, de az biztos, hogy szerintem gyönyörűek, ráadásul illenek a történetekbez, és a hátoldalukon is van egy odakapcsolódó grafika. 

Az elkövetőt Clare Melinsky-nek hívják.

Egyszerűen imádom. 

Suzanne Collins: Mockingjay (A kiválasztott)

Kiadó: Scholastic (Magyarul az Agave adta ki 2011-ben)

Kiadás éve: 2010

Oldalszám: 392

Erre a könyvre már nagyon vártam. Az éhezők viadala trilógia már az első kötetével meghódított magának. Egyedi volt a világfelépítés, és volt valami benne, amitől nem tudtam letenni a könyvet. A második rész is tartotta a színvonalat, és most végre tudom a történet végét is.

A kiválasztottban elég érzékletesen megjelennek a háború, a nagyobb megrázkódtatások következményei. A szereplők sokszor nem tudnak megbirkózni az érzelmi sokkokkal, amivel a - most már nem is annyira elkeseredett és reménytelen - harc jár a Capitoliummal szemben. Végre megtudjuk, hogy mi történt a Sötét Napokban a 13. körzettel, és kapunk némi utalást is arról, hogy hogyan jutott a világ oda, ahol tart, habár ezzel kapcsolatban nem kapunk bővebb felvilágosítást, de ez valahogy nem is hiányzott.

A történet pár héttel az előző könyv befejezése után folytatódik. Katniss már meggyógyult - legalábbis testben -, és megtudjuk, hogy mi is történt pontosan a 12. körzettel, ami - mint az előző kötet végén kiderült, - hamuvá vált. Katniss eleinte bizonytalan a jövőjét illetően, de végül elfogadja, hogy ő legyen a "Kiválasztott", a felkelés arca, ám ez nem olyan egyszerű. A 13. körzet csak az arcát akarja, hogy "kampányolhassanak" a Capitolium ellen. Ahogy Collins leírja az összevágott anyagot, amit végül levetítenek, végig arra gondoltam, hogy bár tartanánk már ott, hogy ezt filmen is lehessen látni, ám egyenlőre ez még elég messze van. Mindenesetre ahogy a háború egyre előrébb halad, úgy egyre veszélyesebb lesz, nem is beszélve arról, hogy Peeta a Capitolium fogságába esett, így Katnissnek az ő szenvedésével is szembe kell néznie a háború viszontagságai mellett.

Peeta ezúttal is hozza a formáját, legalábbis az elején. Próbálja megvédeni Katnisst mindenáron, ám a Capitoliumból, ahol egyértelműen eszközként használják, nem sokat tehet. Mégis sikerül a lázadóknak segítenie, ám ezért később mindenki súlyos árat fizet.

Gale az a szereplő, aki eddig is gyűlölte a Capitoliumot, most pedig, hogy tehet is ellene, aktív részesévé válik az eseményeknek, és képes ugyanolyan brutalitásra az ellenséggel szemben, mint amilyet ők tanúsítottak a körzetek ellen.

Primet, Katniss húgát nagyon megkedveltem. Az elmúlt két év szemmelláthatóan felnőtté tette. Jó volt tudni, hogy van Katniss mellett valaki, aki feltétlenül szereti, és aki képes az ellenség szemével látni.

Snow elnök igencsak ért a manipulációhoz, és mások tönkretételéhez. Valahogy a végén az a fordulat a részéről nekem nem volt túl hihető, ha figyelembe vesszük, hogy addig mit meg nem tett azért, hogy a hatalmát megtartsa, ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy nem csak manipulálni akarta Katnisst, mert volt abban ráció amit mondott.

A könyv ismét tele volt váratlan fordulatokkal, egy kis szerelemmel, kétségekkel, és az én ízlésemhez képest ezúttal túl sok szereplő halálával.

Ami a legjobban tetszett az a könyv elején levetített promók, Finnick szerelme, és a dalok. Főleg az, amit Katniss még az apjától tanult.

A másik dolog, amit kifejezetten értékeltem, az az, ahogy a két fél megpróbálja a tömeget manipulálni. Valahogy mindig is érdekesnek találtam, hogy az ember mennyire manipulálható a reklámok, vagy akár a kampányok által. Most is az a lényeg, hogy a képernyőn jól mutasson a dolog, hogy "meggyőző" legyen.

A vége is életszerű volt. Akik túlélték, azok sem élték túl egészen. Katnissen keresztül ráláthatunk, hogy vannak olyan dolgok, amiken nem lehet túllépni, egy háború emléke nem fog elhalványulni azokban, akik átélték.

Kedvenc idézetek a könyvből:

"Some walks you have to take alone."

"They more than do their work, they take pride in it. Like Cinna."

"They'll either want to kill you, kiss you, or be you."

"Well, don't expect us to be too impressed. We just saw Finnick Odair in his underwear."

„I'm not their slave,” the man mutters.

„I am,” I say. "That's why I killed Cato… and he killed Thresh… and he killed Clove… and she tried to kill me. It just goes around and around, and who wins?

Not us. Not the districts. Always the Capitol. But I'm tired of being a piece in their Games."

“You're not afraid I'll kill you tonight?"

"Like I couldn't take you.”

"My mother just wanted me to forget it. So, of course, every word was immediately, irrevocably branded into my brain."

Are you, are you

Coming to the tree

Where they strung up a man they say murdered three.

Strange things did happen here

No stranger would it be

If we met up at midnight in the hanging tree.

Are you, are you

Coming to the tree

Where the dead man called out for his love to flee.

Strange things did happen here

No stranger would it be

If we met up at midnight in the hanging tree.

Are you, are you

Coming to the tree

Where I told you to run, so we'd both be free.

Strange things did happen here

No stranger would it be

If we met up at midnight in the hanging tree

Are you, are you

Coming to the tree

Wear a necklace of rope, side by side with me.

Strange things did happen here

No stranger would it be

If we met up at midnight in the hanging tree.

Suzanne Collins 1963-ban született az USa-ban, Connecticutban. Eleinte gyerekeknek írt

televíziós műsorokat, ám ezzel

felhagyott a 2000-es évek elején, amikor megjelent első könyve, a Gregor, the Overlander, ami egy ötkötetes sorozattá nőtte ki magát. Az éhezők viadala 2008-ban került a könyvespolcokra, és több mint hatvan hétig volt fenn a New York Times best-seller listáin. 2009-ben vásárolták meg a filmesítés jogát, amihez 2011-ben kezdődött a szereplőválogatás. A film 2012 március 22-én kerül a magyar mozikba.