Stephen King: A ragyogás

Oldalszám: 471
Fordító: Prekop Gabriella
Kiadás éve: 1986
Eredeti megjelenés: 1977
Eredeti cím: The Shining


Mi vett rá, hogy elolvassam? Hát, a dolog összetett. Először is még soha nem olvastam Kingtől, így gondoltam kipróbálhatnám, meg aztán volt egy molyos esemény is, végül pedig rájöttem, hogy itthon is megvan, úgyhogy nekivágtam.

Tartalom:

A Panoráma egy hányatott sorsú szálloda, amit télre elzár a hó a külvilágtól. Ide kerül téli gondnokként Jack Torrance, a volt angoltanár és író feleségével, Wendyvel és különleges megérző képességekkel (más néven ragyogással) megáldott fiával, Dannyvel együtt, ám hamarosan rá kell ébredniük, hogy a hellyel nincs minden rendben. Mert ahogy a szálloda állandó gondnoka is mondja: "Minden nagy szállodának van kísértete. Hogy miért? A fenébe is, az emberek jönnek-mennek…"

Nem mondhatnám, hogy Stephen King a kedvenc írómmá lépett elő (azt hiszem a horror nem az én műfajom), de minden kétséget kizáróan el kell ismernem, hogy "tud valamit". A történet hátborzongató, ugyanakkor mindegyik szereplővel (még ha nem is azonosulni, de) szimpatizálni tudtam.

Danny, az ötéves kisfiú néha jóval érettebben viselkedik a koránál, valószínűleg azért mert a ragyogás révén sokkal több mindent hallott és érzett a világból, mint a hasonlókorú gyerekek, ugyanakkor még mindig szüksége van a szülei támogatására és szeretetére, sokkal könnyebben megijed, és enged annak a titokzatos csábításnak is, amit úgy hívnak: kíváncsiság.

Jack, az apa története tényleg tragikus. Látjuk, ahogy a szálloda lassan de biztosan becsúszik a tudatába és idővel olyan dolgokra veszi rá, amikre még álmában sem gondolt volna. Ahogy olvastam a hadakozását az italra való vággyal, azt hiszem egy kicsit át tudtam érezni a szenvedélybetegek problémáját, a történet végén pedig megható látni, hogy minden kívülről jövő befolyásolás és inger ellenére valahol mélyen tudatában van annak, hogy (mennyire) szereti a fiát.

Azt hiszem Wendy, az anya szerepe volt a leghányatottabb. Őrá valahogy nincs akkora hatással a szálloda, mint a két fiúra, ezért sokáig nem érti, hogy mi folyik körülötte, mindenesetre próbálja megóvni Dannyt, még ha nem is tudja pontosan, hogy mitől. Ő az egyetlen, aki végig önmaga tud maradni, bármilyen fájdalmas is legyen ez.

Érdemes még szót ejteni Hallorannról, a szálloda szakácsáról, akinek szintén van ragyogásra, és aki még a napfényes Floridából is képes visszaindulni, hogy mentse a menthetőt, és ez volt az, amit nagyon szerettem a könyvben. A szeretetet. Ahogy próbálják egymást átsegíteni a nehéz helyzeteken annak ellenére, hogy vannak igencsak keserű pillanataik.

Azt tudni kell rólam, hogy volt egy év, amikor szinte csak fanfic-eket olvastam, valószínűleg ezért is tudom értékelni, ha egy író tud (helyesen) írni, tud élvezhetően és értelmesen fogalmazni, és megtalálja a helyes arányt a leírások, meg a párbeszédek között. Stephen King is ilyen. Azt nem mondanám, hogy élvezet olvasni a könyvet, hiszen a (pszicho)horrornak éppen az a lényege, hogy rettegjünk és borzongjunk, görcsöljön a hasunk(, de ezek ellenére mégse tudjuk letenni a könyvet, mint amikor a filmben egy félelmetes részhez érünk és ösztönösen eltakarjuk a szemünket a kezünkkel, de azért csak átkukucskálunk rajta). Ezt a hatást pedig nálam tökéletesen elérte a könyv.

Kedvenc idézeteim a könyvből:


"Hirtelen, villanásszerűen, ami néha megesett Dannyvel, felfogta az asszony gondolatát, egy gondolatot, amely átúszott a zsúfolt helyeket jellemző, halk, kusza, érzelmekből és színekből összeálló zsivaj felett.
(szeretnék a nadrágjába bújni)
Danny a homlokát ráncolva figyelte, hogyan rakodják be a boyok a bőröndöket a csomagtartóba. Az asszony éles pillantással nézte a szürke egyenruhás férfit, aki a rakodásra felügyelt. Mit akarhat annak a férfinak a nadrágjával? Lehet, hogy még abban a hosszú bundában is fázik? És ha annyira fázik, akkor miért nem veszi föl a saját nadrágját? Az ő anyukája is szinte egész télen nadrágban jár."

"Lágy, déli akcentussal beszélt, és sokat nevetett, olyankor kivillant a fogsora, amely túlságosan fehér és egyenletes volt – csakis 1950-es évjáratú Sears és Roebuck fogsor lehetett"

"(remekül érzem magam, bár te is itt félnél)"

"Itt eggyé olvadt minden idő."

Stephen King 1947-ben látta meg a napvilágot, az amerikai Maine-ben. Már gyerekként is írt történeteket. Első novellája 1967-ben jelent meg, majd 1973-ban a Carrie című első regénye is napvilágot látott, az író sikere azóta töretlen, a horror koronázatlan királyaként emlegetik, habár nem csak ilyen témájú könyveket írt.
A ragyogás 1977-ben jelent meg, és azonnal bestseller lett, majd három évvel később meg is filmesítették Jack Nicholson főszereplésével, majd 1997-ben egy háromrészes minisorozat is készült belőle.