Mitől jó egy novella?
Ez elég szubjektív
írás lesz, és egy kissé megfoghatatlan, de most olvastam nemrég a Fegyvert, s
vitézt éneklek című történelmi antológiát, és ma kezdtem bele egy pár Molnár
Ferenc novellába, úgyhogy egy kicsit elgondolkodtam, hogy mitől is lesz
számomra jó egy novella. Kezdetnek talán nem árt elmondanom, hogy ha novella,
akkor nekem Kosztolányi. Bármelyik. Az Esti Kornélokat is szeretem, de az
abszolút kedvenc az Öreg barackfa.
Ezt még általánosban olvastam, és biztos voltak feladva előtte is novellák, de
azokra nem nagyon emlékszem, (illetve van most még egy ami beugrik, ami arról
szólt, hogy egy ember egész nap koplal, hogy aztán este egy esküvőn jó sokat
ehessen, erre a torkán akad a falat, és senki nem veszi észre, hogy meghalt.
Hát... negyedikes fejjel ennek nem sok értelmét láttam.) Szerintem Kosztolányi
novelláskötetei voltak az első könyvek az e-olvasómon, amiket letöltöttem és el
is olvastam. A következő nagy találkozás Poe-val volt, akit egy kihívásra
olvastam angolul. És szinte egyáltalán nem értettem, pedig akkor már
rendszeresen olvastam angolul, de valamiért az ő nyelvezete nekem nehézkesen
megy. Ettől függetlenül csak úgy sütött a lapokról a nyomasztó hangulat, és imádtam
érte. Aztán ott van Lovecraft, akiből egy gyűjtemény bőven elég volt. Nem
vagyok oda a thrillerekért, de az első novella vége még ma is eszembe jut
időnként. Brrr... Az az ember aztán nagyon értett ahhoz, hogy hogyan okozzon
nekem feszült perceket. Aztán a Bradbury kihívás kapcsán elkezdtem Krúdy
novellákat olvasni. Nem tudom másnak vannak-e olyan írók, akiket még nem
olvasott, de ennek ellenére meg van győződve róla, hogy ha egyszer a kezébe
veszi, akkor imádni fogja. Nekem Krúdy ilyen volt, bár a kötet végére már kissé
túl sok volt a szomorú, halálos kimenetelű darab. Ettől függetlenül egyszer
szeretnék majd Szindbádról olvasni.
Valahol ez a
kedvenc műfajom, mert ha jól csinálják, akkor rövid, ugyanakkor hatásos, és
talán éppen emiatt néha jobban megmarad az a pár oldal, mint egy több száz
oldalas regény. Csakhogy az irodalomórákról általában a regényekre és a
versekre emlékszünk, novellára alig, pedig szerintem ezeknek is ugyanannyi
lenne a létjogosultsága. Na de egy kicsit elkalandoztunk.
A Historium kiadó
történelmi antológia-sorozatával úgy egy vagy két éve ismerkedtem meg, amikor a
második válogatás, A holló évszázada jelent meg. Azt imádtam. Az elsőt nem
annyira, a 100 magyar baka megint csak nagyon jó volt, a Fegyvert, s vitézt
éneklekben pedig néha ugyanazt kifogásoltam, mint az első kötetben, hogy van
benne egy pár olyan novella, aminek egyszerűen nem látom értelmét. Amik
elmesélnek egy történetet ugyan, de mikor a végére érek, akkor megfogalmazódik
bennem a kérdés, hogy ez most miért volt jó? Miért pont ezt a részét írta le az
alkotó a történetnek? Ilyenkor olyan érzésem van, mintha egy regény egyik
fejezetének a jelentéktelen részletét olvasnám, ami az egyik mellékszál
mellékszála, és valahogy semmi célja sincsen magán a cselekményleíráson kívül, amit
viszont három mondatban el lehetett volna intézni. Egyszerűen valahogy
jelentéktelen a dolog. Nekem ez a nem jó novella. A jó novella elmond valamit,
ami megmozgat bennem valamit. Nem vagyok egy elemző típus, soha nem is voltam,
ha verset olvasok, akkor is hagyom, hogy a szavak hassanak rám, nem tudom 3
oldalnyi terjedelemben megmagyarázni az értelmüket. Ha nem hatnak rám, akkor az
számomra nem megfelelő vers. A novellákkal is így vagyok. Persze néha jó dolog
reflektálni arra, hogy miért is tetszik vagy fogott meg ez vagy az az alkotás,
és azért valamit magamra szedtem a gimis éveimből a verselemzéshez, de mivel
már leginkább a saját szórakozásomra olvasok, ezért megtehetem, hogy ne
foglalkozzam mások gondolataival, hanem az én olvasatomat gondoljam át, hiszen
ahány olvasó, annyi olvasat.
Most fog
megjelenni az új kötet Forradalmak címmel, ami az elmúlt 3 évszázad
forradalmait és szabadságharcait veszi górcső alá, azonban egyelőre csak
e-könyvben. A honlapjukon azt írják, hogy legkorábban tavasszal jelenhet meg
fizikai példány, úgyhogy kénytelen leszek addig várni, pedig már nagyon
kíváncsi vagyok rá, de hát, ha már a sorozat többi része megvan fizikailag...
Arról nem is beszélve, hogy nekem az e-könyvek egy kissé drágának tűnnek. Tudom,
hogy a jogdíj, meg az adózás miatt, de ha egy ezresen múlik, hogy a kezembe is
foghassam, akkor én inkább kifizetem azt az ezrest. (Bár ez már tényleg az én
egyéni szoc. problémám.)
Más:
Ha már e-könyv: ma vettem át egy
internetes könyvmegrendelést a bookline-tól. Olyannyira a fogyasztói társadalom
része vagyok, hogy képes voltam 5000 Ft-ért könyvet rendelni, hogy aztán
vehessek 2 db 200 Ft-os noteszt, ami időközben elfogyott... Azért nem bántam
meg. Megvan egy szülinapi ajándék (remélem a borító jó lesz), illetve a
Karinthy gyűjteményem bővült egy darabbal, ugyanúgy, ahogy a Molnár Ferenc is,
akinek - mint már említettem, - most olvasom a novelláit. Nála azon
gondolkoztam el, hogy vajon az elfogódottság miatt szeretem-e őket, vagy
ugyanúgy viszonyulnék hozzájuk, ha valaki más neve lenne a borítón. Szerintem
egy kissé elfogódott vagyok a darabjai, meg a kisregényei miatt.
Van egy pár
szerző, akinek az összes könyvét szeretném a birtokomban tudni. Karinthy és
Molnár is ilyenek Agatha Christie meg az Ad Astra kiadó mellett (jó, ez nem egy
személy, de náluk tényleg mindegyik könyv érdekesen hangzik, és tavaly nyárig
meg is vannak, csak aztán rájöttem, hogy nem ártana előbb elolvasni őket...) És
persze ott van még Steinbeck meg Asimov. Karinthy-ból a Kossuth kiadó sorozatát
gyűjtögetem apránként, ha elolvastam az összeset akkor vehetek újat alapon,
Molnárnál viszont még nem találtam olyan sorozatot, ami felölelné az életművét,
úgyhogy az egy érdekesebb menet lesz. Most az „addig nem veszünk újat
sorozatból, ameddig az összes eddig meglevő részt el nem olvastuk” korszakomat
élem, ami kifejezetten ösztönző pl. Karinthynál, meg a Helikon új
zsebkönyvsorozatánál, illetve azoknál a sorozatoknál, akiknél nem vagyok sokkal
lemaradva. A tavalyihoz képest nagyon jól haladok az „amit főztél edd is meg”
kihívással is. Ráadásul a Könyvhéten sem tervezek sokat költeni (egyrészt mert
most már tényleg nincs miből, másrészt meg, mert nem sok olyan dolgot láttam,
ami megdobogtatta volna a kicsi szívem.
Az egyik az Agavénál megjelenő Pék
Zoltán könyv, a Feljövök érted a város alól, mert magyar szerző meg Budapesten
játszódik, és a borítója... *.* Meg most nézem, hogy Corvinus a főszereplő neve
:D, …és ezennel elő is rendeltem, mert 2000 Ft-ért (35% előrendelési akció)
eléggé megéri. A másik a Riyria-krónikák utolsó része, amire azt mondták, hogy
ki fog jönni, de a kiadó honlapján még nem láttam róla semmit, úgyhogy csak
reménykedem, hogy igen. Én még nem olvastam a sorozatot, de az öcsém, meg az
egyik barátnőm is oda vannak érte, úgyhogy az egy must-have darab lesz, ha
tényleg megjelenik, és most már tényleg én is nekilátok, csak vissza kéne
szerezni az első részét a kölcsönből.) Az biztos, hogy megint el fogok csábulni
valamilyen angol klasszikusra, ha lesz olyan, ami megéri. Egyszerűen imádom a
Collin's Classics sorozatot meg a Wordsworth-öt is, és a könyvfesztiválon
voltak olyanok, amikkel még nem találkoztam, hátha a könyvhéten is szerencsém
lesz. Meg gondolkozom a Sár, vér, levendula megvételén, mert az emlékek
megszépítették, és a sorozat többi része amúgy is itt csücsül a polcomon, de
tényleg ennyi. Persze addigra a Helikonos előrendelés is meg fog jönni. Jó, ez
így nem is olyan kevés, viszont utána már tényleg nem sok érdekes megjelenést
láttam. Eddig semmit konkrétan.
Csak még egy ajándékkönyv kell, mert akkor, ha
jól értettem megegyeztünk, hogy az én kedvencemet kell odaadni, úgyhogy most
őrlődöm Dorian Gray és az 1984 között. Mert a Dorian Gray-t már olvasta, az
1984-et viszont magyarul szeretné, nekem viszont azzal kapcsolatban visszás
érzéseim vannak. Valahogy nekem a doublethink jobban hangzik, mint a
duplagondol. Hm… Majd meglátjuk. (Vagy ott van A vadon szava Jack Londontól,
ami meg egy régi kedvenc, de az meg... Nem tudom, hogy tetszene-e.)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése